31. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny

2025-04-27

A februári vakációban iskolánkban szervezett Országos Magyar Matematikaolimpiáról 40 tanuló jutott a nemzetközi szakaszra, közülük 7-en iskolánkat képviselték!

31. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny

Idén április 23. és 27. között Békéscsabán került megrendezésre a 31. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny. A verseny 5 magyarlakta régió (Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Magyarország, Erdély) diákjait és felkészítő tanáraikat szólítja meg. A széleskörű rendezvény lehetőséget biztosít a matematikából jeleskedő Kárpát-medencei magyar diákok találkozására, tudásának összemérésére, ugyanakkor együvé tartozásuk erősítésére is. A tanárok számára szakmai tapasztalatcserét is jelent az esemény. A szakmaiakon túl azonban lehetőség nyílik a barátkozásra, élményszerzésre, illetve a rendező város és környékének megismerésére is.

A rendezvény első napja, szerda az utazásról, az elszállásolásról, a szervezőkkel történő találkozásról szólt. Csütörtök délelőtt egy nagyszabású megnyitó keretében köszöntöttek bennünket, amelynek a helyi Jókai Színház adott otthont. A Szent István szobor megkoszorúzása után a társaság a város felfedezésére indult. A diákok csoportokra bontva tehették ezt meg, a tanári csapatot pedig a Munkácsy-negyed kulturális látnivalói között vezették körbe. A tényleges megmérettetésre pénteken került sor, délután ezt követte a feladatmegoldások bemutatása, majd a fáradalmak csapatjátékokon keresztül történő levezetése. A tanárok számára ez a nap a dolgozatok értékeléséről szólt. Szombaton a szervezők Gyulán és környékén biztosítottak szabadidős programokat, amelyek közül csapatunk a gyulai Várfürdőben történő relaxációt választotta.

A verseny eredményhirdetésére vasárnap került sor, amely a kis csapat számára kimondottan jól sikerült, lévén, hogy mind a 7 versenyző díjat vehetett át. Ezek a következők:

  • IX. osztályban Sajter Klaus és Bodor Ádám I. díjban részesült, János Gergő-Krisztián III. díjas, felkészítő tanáruk Csapó Hajnalka,
  • X. osztályban Csomós Dávid II. díjban részesült, felkészítő tanára Keresztes Olivér,
  • XI. osztályban Bodor Mátyás I. díjat szerzett, felkészítő tanára Páll Olga,
  • a XII. osztályos kategóriában induló Albert Dávid és Țepuc Tünde dicséretben részesült, felkészítő tanáruk Zsombori Gabriella.

Versenyző diákjainknak ezúton is szívből gratulálok! Az eredmény egész éves áldozatos munkájukat tükrözi. Köszönjük a Márton Áron Egyesület támogatását!

A csapat kísérő tanára,

Keresztes Olivér

Erasmus +, Job shadowing, Dunaszerdahely 𝟮𝟬𝟮𝟰-𝟭-𝗥𝗢𝟬𝟭-𝗞𝗔𝟭𝟮𝟭-𝗦𝗖𝗛-𝟬𝟬𝟬𝟮𝟭𝟮𝟱𝟳𝟬
2025-06-11

Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.

Hódmezővásárhelyi diákok a Főgimnáziumban
2025-06-10

2025. június 6-án a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A csoportnak Borbé Levente könyvtárosunk mutatta be a Márton Áron Főgimnázium épületét, történelmét.

Hallasz?
2025-06-09

A Márton Áron Főgimnázium első iskolai musicalje, a „Hallasz?" a diákok belső problémáira világít rá egy új nézőpontból.