Az Iskola másként hét második napja ezúttal a tudományról szólt. Ebből az alkalomból rendeztük meg ma (2025. május 27-én, kedd) délelőtt a MÁG TDK – Tudományos Diákköri Konferenciát, amelynek a főgimnázium díszterme biztosított méltó helyszínt.
A rendezvény célja, hogy teret biztosítson a diákok tudományos érdeklődésének, kutatásaik bemutatásának, valamint az értékes párbeszédnek a tanárok és diákok között. A konferenciát dr. Tódor Imre, iskolánk társadalomtudományokat oktató tanára és a TDK humántudományi szekciójának szervezője nyitotta meg inspiráló gondolataival. Megnyitójában hangsúlyozta: „A tudományos munka nem csupán válaszkeresés, hanem a kérdezés bátorsága. A fiatal kutatókban égő kíváncsiság az, ami új távlatokat nyit.” Ezt követően iskolánk volt diákja, Hátsek Gabriella (Sapientia EMTE, Kommunikáció és közkapcsolatok MA) tartott izgalmas előadást „Tollal vívott harc. A női jogok retorikája az angolszász diskurzusban” címmel.
A konferencia centrális részét a humántudományi szekció diák-előadásai képezték, amelynek során tanulóink sokszínű, elmélyült témákban mutatták be kutatásaikat a pszichedelikumok és a szakrális tradíciók világától a karrierválasztás dilemmáin át az irodalmi és filmes adaptációkig. A prezentációk mögött hónapok szorgalmas munkája, kíváncsisága és kitartása rejlett, amit tanáraik szakmai irányítása és támogatása segített kibontakoztatni.
Az előadók:
A rendezvényt az értékelés momentuma zárta, melynek során a témavezetők méltatták a diákok kiemelkedő teljesítményét, tudományok iránti elkötelezettségét és kíváncsiságát. Gratulálunk minden előadónak a színvonalas előadásért és a bátor kiállásért! Köszönjük minden résztvevőnek, felkészítő tanárnak és szervezőnek, hogy hozzájárultak e szellemi ünnep sikeréhez!

November 27-én XIII. alkalommal került megszervezésre a Joannes Kájoni Szakközépiskola által az IRIS Őszi Szavalóverseny magyar és román nyelv szekcióban.
2025. december 3-án, szerdán az Oktatási és Kutatási Minisztérium ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös év nemzetközi versenyein kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat. A rendezvénynek a bukaresti Országos Gyermekpalota (Palatul Național al Copiilor) adott otthont, ahol a díjátadót színvonalas, zenés-táncos gyerekprodukciók színesítették.
2025. november 24-én került sor a VI. MIÉRT Perpatvar vitaverseny területi, CSTIT (Csík Terület Ifjúsági Tanácsa) által szervezett fordulójára.