Hagyományainkhoz híven, az idén is részt vettünk a csíksomlyói pünkösdi búcsún.
Az iskolai zászlóalj reggel 9 órakor indult a hátsó udvarról, majd a kegytemplom előtti téren csatlakoztunk a Segítő Mária Gimnázium csapatához. Az a megtiszteltetés jutott, hogy a csapatunk vezette a hivatalos felvonulást, mögöttünk jött a Segítő Mária Gimnázium csapata, majd a papi kordon. Így vonultunk fel a Hármashalom oltárhoz és együtt vettünk részt az ünnepi szentmisén.
A csapatunk tagjai: Kállay Emil és Sárközi Sándor piarista atyák, a X. A, XI. D és XI. E osztály néhány lelkes tanulója, a budapesti hattagú Mohay család valamint Juhász-András Réka igazgatóhelyettes.
2026. július 13-17. időszakban vett részt iskolánk informatika tanára, Csonta Ildikó az „Innovative Approaches to Teaching” megnevezésű képzésen Prágában. (Erasmus+ program, 2025-1-RO01-KA121-SCH-000331701)
Hálásan köszönjük mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 3,5%-át a Márton Áron Egyesület javára ajánlották fel. Támogatásuk révén továbbra is diákjaink javát szolgáló oktatási, kulturális és közösségi programokat valósíthatunk meg.
Az elmúlt tanévben az FK színeiben szereplő fiatal labdarúgóink nemcsak a tanulmányi feladataikban, hanem a sportpályán is helytálltak.