A BBTE által meghirdetett filozófia pályázaton, amely során két megadott idézet közül választhattunk és azt kellett taglalnunk, az iskolából hárman értünk el helyezést. " /> A BBTE által meghirdetett filozófia pályázaton, amely során két megadott idézet közül választhattunk és azt kellett taglalnunk, az iskolából hárman értünk el helyezést. " /> A BBTE által meghirdetett filozófia pályázaton, amely során két megadott idézet közül választhattunk és azt kellett taglalnunk, az iskolából hárman értünk el helyezést. " />
A BBTE által meghirdetett filozófia pályázaton, amely során két megadott idézet közül választhattunk és azt kellett taglalnunk, az iskolából hárman értünk el helyezést.
Balázs Renáta (XII. A), Szatmári Anna (XII. E) és jómagam. Már az eredményhirdetés előtt értésünkre adták, jó lenne ha 2013. május 11-én megjelennénk a Kolozsvári Magyar Filozófiai Intézet székhelyén, mert bizony elvittük a díjak nagy részét. Így hajnalok hajnalán indultunk el Szatmári Annával, s találkoztunk az ottani professzorokkal, akik egyébként rendkívül barátságosak és kedvesek.
Aztán boldogan állapítottuk meg, hogy Renáta első, Anna második helyezett lett, én meg a különdíjat hoztam el. Ami egy bizonyos ponton már gondot is jelentett, amikor hazafelé vettük utunkat és cipekedni kellett! De összeségében azt kell mondanom, hogy egy fontos tapasztalat volt, számomra pedig egy motivációs forrás a jövőre tekintve és talán mindent egybevetve, az utóbbi a legfontosabb.
Jakab Zalán Tamás XI. B
Különdíjban részesült (100 RON): Jakab Zalán-Tamás (XI. osztály, Márton Áron Gimnázium, Csíkszereda): Az egyéniség és a társadalom (87 pont)
Gratulálunk a nyerteseknek, a dícséretben részesülteknek és minden pályázónak! Ebben az évben nagyon színvonalas volt a mezőny - minden pályamunka 70 pont feletti helyezést ért el, vagyis a szerzők egyben beiratkozási lehetőséget nyertek a BBTE Filozófia szak magyar tagozatán meghirdetett államilag támogatott (tandíjmentes) helyekre, a rendelkezésre álló helyszám, valamint a kapott pontszám csökkenő sorrendje függvényében.
I. díj (500 RON): Balázs Renáta (XII. A., Márton Áron Gimnázium, Csíkszereda): Identitás-probléma a közösség, a személyiség és a tudatosság kontextusában (100 pont)
II. díj (300 RON): Szatmári Anna (XII. E., Márton Áron Gimnázium, Csíkszereda): Detained by Consciousness. Amidst the Realm of Dream and Reality (92 pont)
III. díj (200 RON): Lőrincz Lili (XII. C., Mikes Kelemen Eméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy): Életformánk: a filozófia (90 pont)
Különdíjban részesült (100 RON): Jakab Zalán-Tamás (XI. osztály, Márton Áron Gimnázium, Csíkszereda): Az egyéniség és a társadalom (87 pont)
Tartalmas és rendkívül letisztult háromnapos képzésen vett részt 2026. január 7–9. között tizenegy kollégánk a Jakab Antal Tanulmányi Házban, ráadásul nem akárkivel: Vidia Negrea, a resztoratív szemlélet egyik legismertebb és legelismertebb szakembere vezette a tréninget.
2025. december 15.-én Nagy Péter “Tegnap nélküli nap” című előadása gondolatébresztő volt mindenki számára.
Az Iskola másként hét egyik nagy előnye, hogy szabadon megválaszthatjuk a periódust. Hasznos és tartalmas másként tevékenységgel megtölteni ezt a hetet nem mindig könnyű, de az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva vagy a sikeres projektekre gondolva lelkesen szervezkedünk valamennyien, hogy diákjaink sok új tapasztalatot szerezzenek ezeken a napokon.