A hagyományoknak megfelelelően idén is a megszokott helyszínen,, a szovátai Teleki Oktatási Központban, és a megszokott időpontban, 2017.október 14-én osztották ki a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) díjait
amelyekkel a diákok és tanárok által elért kiemelkedő teljesítményt jutalmazza a szakmai szervezet, az előző tanév eredményei alapján.Nagy örömünkre,ebben az évben iskolánk két diákja és egyik tanára is a díjazottak között volt: Péter István XI.E osztályos tanuló a Mákvirág díj ezüst fokozatát nyerte el, de ugyancsak ő átvehette a Bolyai Farkas díjat is, a matematika terén kifejtett sikeres tevékenysége elismeréseképpen.Úgyszintén Bolyai Farkas díjban részesült Gergely Anna XII.E osztályos tanuló a matematikából elért kiváló eredményeiért , valamint a két kitüntetett diák felkészítő tanára , Tamási Csaba, a Márton Áron Főgimnázium matematika szakos tanára.Az iskolaközösség nevében mindhármuknak ezúton is gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
V.L. 2017.november 9.
Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.
2025. június 6-án a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A csoportnak Borbé Levente könyvtárosunk mutatta be a Márton Áron Főgimnázium épületét, történelmét.