Ötvenkét középiskola vett részt, az ország minden szegletéből, az Euroscola elnevezésü összeurópai vetélkedő harmadik kiirásán, melynek eredményhirdetése 2010. december 15-én jelent meg az Európai Parlament romániai képviseletének honlapján. Tizenkét iskola pályázatát nyilvánitották győztesnek, akik között – egyetlen magyar tannyelvű résztvevőként – ott találjuk a csikszeredai Márton Áron Gimnázium munkáját is.
" /> Ötvenkét középiskola vett részt, az ország minden szegletéből, az Euroscola elnevezésü összeurópai vetélkedő harmadik kiirásán, melynek eredményhirdetése 2010. december 15-én jelent meg az Európai Parlament romániai képviseletének honlapján. Tizenkét iskola pályázatát nyilvánitották győztesnek, akik között – egyetlen magyar tannyelvű résztvevőként – ott találjuk a csikszeredai Márton Áron Gimnázium munkáját is. " /> Ötvenkét középiskola vett részt, az ország minden szegletéből, az Euroscola elnevezésü összeurópai vetélkedő harmadik kiirásán, melynek eredményhirdetése 2010. december 15-én jelent meg az Európai Parlament romániai képviseletének honlapján. Tizenkét iskola pályázatát nyilvánitották győztesnek, akik között – egyetlen magyar tannyelvű résztvevőként – ott találjuk a csikszeredai Márton Áron Gimnázium munkáját is. " />
Ötvenkét középiskola vett részt, az ország minden szegletéből, az Euroscola elnevezésü összeurópai vetélkedő harmadik kiirásán, melynek eredményhirdetése 2010. december 15-én jelent meg az Európai Parlament romániai képviseletének honlapján. Tizenkét iskola pályázatát nyilvánitották győztesnek, akik között – egyetlen magyar tannyelvű résztvevőként – ott találjuk a csikszeredai Márton Áron Gimnázium munkáját is.
Az Euroscola idei pályázata két feladatból tevődött össze: az első részben olyan kiemelkedő helyi személyiségről kellett irni egy angol nyelvű esszét, akinek életművében jól kimutathatóak az európai hatások, ugyanakkor ő maga is bizonyitottan hatott az európai történelmi, tudományos, művelődési vagy művészeti fejlődésre. A pályázat második részében, szintén szabad választás alapján, egy helyi műemlék jellegű épületet kellett bemutatni román nyelvű tanulmányban, a kiirásban megadott szempontok mentén, valamilyen tetszés szerinti eredeti ábrázolással egészitve ki a leírást. Az iskolánk csapata által benyújtott pályázat Kájoni Jánosról és a Mikó-várról szólt.
Az Euroscola vetélkedő szabályzatának megfelelően a nyertes pályázatot készitő iskolák képviselőit egy látogatásra hivják meg Strasbourgba, az Európai Parlament épületébe, ahol az Euroscola-napok keretében ifjusági programokon vesznek részt és találkozhatnak az Unió minden tagállamából odaérkező középiskolás társaikkal is.
Igy tehát, az Euroscola versenyen elért eredménynek köszönhetően a díjnyertes pályázat készitői, iskolánk XI.E intenziv informatika osztályának tanulói Halász Gyöngyi osztályfőnök és Varga László projektvezető kiséretében 2011. január 24. és 29. között utazhatnak Strasbourgba.
Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.
2025. június 6-án a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A csoportnak Borbé Levente könyvtárosunk mutatta be a Márton Áron Főgimnázium épületét, történelmét.