Január 31-én a BBTE Kémia Karán tanító Dr. Gál Emese volt iskolánk meghívottja.
Január 31-én fogadtuk a kolozsvári BBTE Kémia Karáról Dr. Gál Emese tanárnőt, aki a Kémia és Vegyészmérnöki Kart mutatta be a XI. C, D, E osztályoknak, valamint a XII-es reál osztályokból az érdeklődőknek.
A tanárnő előadásában sok hasznos információval látta el a diákokat, tájékoztatta őket a felvételivel, bentlakással, pályázatokkal, ösztöndíjakkal kapcsolatos lehetőségekről. Végezetül az egyetem utáni elhelyezkedési lehetőségekről is beszélt a jelen levő diákoknak.
November 27-én XIII. alkalommal került megszervezésre a Joannes Kájoni Szakközépiskola által az IRIS Őszi Szavalóverseny magyar és román nyelv szekcióban.
2025. december 3-án, szerdán az Oktatási és Kutatási Minisztérium ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös év nemzetközi versenyein kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat. A rendezvénynek a bukaresti Országos Gyermekpalota (Palatul Național al Copiilor) adott otthont, ahol a díjátadót színvonalas, zenés-táncos gyerekprodukciók színesítették.
2025. november 24-én került sor a VI. MIÉRT Perpatvar vitaverseny területi, CSTIT (Csík Terület Ifjúsági Tanácsa) által szervezett fordulójára.