2011. január 21-én, pénteken került megrendezésre az immár hagyományos szülői bál, a Szülői Bizottság és az Igazgatóság szervezésében.
Az ünnepélyes megnyitóbeszédet Varga László igazgató és Duda Tihamér szülőbizottsági elnök tartotta. Ez után került sor a szereplésre: az idén is fellépett iskolánk néptánccsoportja, a Zsigora (széki táncrendet mutattak be, a táncokat betanította: Gábos Endre a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szólótáncosa), majd meglepetésként a mintegy 20 tanárt számláló kórus népdalokat énekelt.

" /> 2011. január 21-én, pénteken került megrendezésre az immár hagyományos szülői bál, a Szülői Bizottság és az Igazgatóság szervezésében.

" />

Szülők Farsangi Bálja

2011-01-22

2011. január 21-én, pénteken került megrendezésre az immár hagyományos szülői bál, a Szülői Bizottság és az Igazgatóság szervezésében.
Az ünnepélyes megnyitóbeszédet Varga László igazgató és Duda Tihamér szülőbizottsági elnök tartotta. Ez után került sor a szereplésre: az idén is fellépett iskolánk néptánccsoportja, a Zsigora (széki táncrendet mutattak be, a táncokat betanította: Gábos Endre a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szólótáncosa), majd meglepetésként a mintegy 20 tanárt számláló kórus népdalokat énekelt.

A bált a Zsigora együttes nyitotta meg, bevonva a közös táncba a tanárokat és a szülőket is.

Sok érdekes és értékes tombolatárgyat kisorsoltunk, majd hajnalig tartott a bál.

Mindenkinek köszönök mindennemű segítséget!

Juhász-András Réka, igazgatóhelyettes

Képek az alábbi linken:

http://szekelyhon.ro/galeriak/view/822/szulok-farsangi-balja-a-marton-aron-gimnaziumban

Erasmus +, Job shadowing, Dunaszerdahely 𝟮𝟬𝟮𝟰-𝟭-𝗥𝗢𝟬𝟭-𝗞𝗔𝟭𝟮𝟭-𝗦𝗖𝗛-𝟬𝟬𝟬𝟮𝟭𝟮𝟱𝟳𝟬
2025-06-11

Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.

Hódmezővásárhelyi diákok a Főgimnáziumban
2025-06-10

2025. június 6-án a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A csoportnak Borbé Levente könyvtárosunk mutatta be a Márton Áron Főgimnázium épületét, történelmét.

Hallasz?
2025-06-09

A Márton Áron Főgimnázium első iskolai musicalje, a „Hallasz?" a diákok belső problémáira világít rá egy új nézőpontból.