Nagyszerű eredményekkel tértek haza a VIII. alkalommal megrendezett Sportolimpiáról a Hargita megyét képviselő diákok. Csíkszeredából a Márton Áron Főgimnázium mellett, a Segitő Mária Római Katolikus Gimnázium, illetve első ízben a Joannes Kájoni Szakközépiskola tanulói, míg Székelyudvarhelyről a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium sportolói vettek részt a megmérettetésen.
Szeptember 17-20 között az RMDSZ, a Communitas Alapitvány, a Babes-Bólyai Tudományegyetem, az Erdélyi Ifjúsági Sportegyesület és a Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozása Kolozsváron rendezte meg az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát, amelyen Erdély 31 középiskolájából közel 900 diák vett részt.
Székelyudvarhelyt a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulói képviselték, férfi kosárlabdában, valamint streetballban, előbbiben a negyeddöntő jelentette a végállomást a csapatnak, azonban 3x3-as kosárlabdában sikerült egy ezüstérmet szerezni Vass Imre tanítványainak.
Csíkszeredát első ízben képviselte három tanintézmény a sportolimpián, az újonc Joannes Kájoni Szakközépiskola két úszóval vett részt a megmérettetésen. Közülük Imets Csaba ért el kimagasló eredményt, ugyanis 50-, illetve 100m mellen egyaránt ezüstérmet szerzett.
Nagyszerű eredményekkel zárták az idei megmérettetést a Segitő Mária Római Katolikus Gimnázium képviselői, a tizenegy megszerzett érem az iskola eddigi legjobb teljesítménye a sportolimpiák történetében. A küldöttség két aranyát Ladó Ákos 1000 m-es síkfutásban, valamint a fiú labdarúgó csapat szállította, amely a dőntőben 3-0 arányban diadalmaskodott a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum gárdája ellen. Emellett a lányfocisok ezüstérmesek lettek, akárcsak Bakos-Mihály Zselyke 50-, illetve 100 m-es hátúszásban, illetve Fazakas Kincső megismételve a tavalyi teljesítményét lett második 800 méteren. Bronzéremből is jutott bőven a küldöttségnek, úszásban Erőss Hanna 100 gyorson, Kiss Balázs 50- és 100m mellen, a fiú 3x50-es vegyesváltó, illetve atlétikában Koncz Hanga 200m-en lett egyaránt harmadik. Az érmek mellett több különdíjat is bezsebeltek Pitó Noémi tanítvánai, Török-Láday Hunor a labdarúgó torna gólkirálya lett, László Anita a legjobb játékosnak járó trófeát kaparintotta meg, míg Ráday Barbarát, valamint Török-Láday Dávidot a legjobb kapusoknak választották. A 3x3-as kosárlabda tornán Todi Barbara harmadik lett a hármasdobó versenyen, míg Gábor Gabriella ugyancsak a dobogó legalsó fokára állhatott fel büntetődobásban.
Csapatsportokban taroltak a “Marcisok”
Nyolc számban nevezett a Márton Áron Főgimnázium csapatokat, és ebből négy arany, három bronz, valamint egy negyedik hely született. Lány valamint fiú kézi- és kosárlabda, illetve streetball mellett, az idén lány-, és fiú fociban is szerencsét probáltak Balla Szabolcs testnevelő tanár diákjai. A két kézilabdás arany mellett, fiú kosárban egy végletekig kiélezett döntőben, minimális egypontos sikerrel tudták megszerezni az első helyet.
Streetballban, a Jakab Tamás, Farcas Patrik-István, Körössy Máté, Vitos Ádám alkotta kvartett a tizenkét csapatot felvonultató mezőnyben nem talált legyőzőre, míg a Mihálcz Beáta, Borbély Blanka, Balázs-Bécsi Júlia, Szatmári Júlia összeállítású csapat bronzérmes lett. Ugyancsak bronzérmet szállított a lány kosárcsapat, valamint a fiú labdarúgók, míg a lány focisok a torna során a végső sikert elérő sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapatát legyőzve lettek negyedikek.
A csapatérmek mellett több különdíjat is elhoztak a „Marcisok”, Csorba Adriennt, valamint Vizi Benedeket a kézilabdatorna legjobb játékosainak választották, míg a fiú kosárban Jakab Tamás elhozta a megmérettetés legértékesebb játékosának járó címet. Fociban Veress Máté a torna legjobb játékosa lett, illetve Körössy Máté a hármasdobók között nem talált legyőzőre, míg Széll Csenge szétlövést követően lett második büntetődobásban.
Az egyéni sportágakban is brilliroztak
Az egyéni sportágak közül atlétikában érték el a legkiemelkedőbb eredményeket a MÁG-os diákok, Mandel Kata megvédte címét távolugrásban, emellett 200 m-es síkfutásban is behúzta az aranyat. A harmadik elsőséget progresszív váltóban a Mandel Kata, Tóth Dóra, Székely Botond, Vizi Benedek négyes szállította, míg Tóth Dóra 80m-en, valamint a 4x100-as váltó egyaránt harmadikként ért célba.
Úszásban is remekeltek a Márton Áronos diákok, Galaczi Fanni 50-, illetve 100m-es hátúszásban sem talált legyőzőre, Imre-Kedves Orsolya 50 gyorson és a 3x50-es női vegyesváltó lett második, míg Imre-Kedves Réka 100 mellen ezüst-, míg ötvenen bronzérmes lett. A fiúk közül Varga Bence 100m háton gazdagította egy bronzéremmel a kollekciót.
A küldöttség tizedik aranyérmét Herța Mátyás szállította sakkban, nyolc mérkőzésből hetet behúzva, egy alkalommal döntetlent előrve, vereség nélül állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg lány asztaliteniszben Pescărescu Tamara szerzett harmadik helyet.
Ezzel a 61 tagot számláló Márton Áronos küldöttség a VIII. Sportolimpia legeredményesebb csapata lett, huszonegy éremmel, a megszerzett tíz arany pedig holtversenyben a legjobb teljesítmény. A Segitő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai az éremtáblázaton az előkelő kilencedik helyet foglalják el.
Organizăm din nou concursul regional de competențe lingvistice în limba română, pentru elevi maghiari NON RECUSO LABOREM!, EDIȚIA a II-a, la data de 28 mai 2025, ora 10.00.