Idén is nagy érdeklődés övezte a találkozást a Care2Travel önkénteseivel.
Az Élő könyvtár program keretében 70 diák hallgathatta meg nyolc, a világ különböző pontjairól – Ausztráliától Amerikáig – érkezett önkéntes történeteit. A résztvevők személyes beszélgetéseken keresztül ismerhették meg az önkéntesek életét, országát, munkáját, és természetesen az önkéntességhez fűződő élményeiket. Az önkéntesek 13-15 percenként “cseréltek” hallgatóságot, így minden érdeklődő több önkéntessel is kapcsolatba kerülhetett – egy kis szeletet kapva ezzel a világ sokszínűségéből.
Ezúton is köszönjük Kedves Péter támogatását a program szervezésében, és hálásak vagyunk az önkénteseknek, hogy megosztották velünk tapasztalataikat, és elhozták kultúrájuk egy-egy darabját. Köszönjük – és reméljük, jövőre ismét találkozunk!
Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.
2025. június 6-án a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A csoportnak Borbé Levente könyvtárosunk mutatta be a Márton Áron Főgimnázium épületét, történelmét.