Július 7. és 12. között Csonta Noémi magyartanár a “Learn to Teach Any Subject with Drama” / „Tanulj meg bármilyen tantárgyat drámapedagógiával tanítani” című továbbképzésen vett részt Dublinban, Írországban. A képzést különböző országokból érkező tanárok számára szervezte meg az Europass Teacher Academy.
Miközben a résztvevők testük és érzelmeik által is bevonódtak a tanulási folyamatba, valamint különböző drámastratégiákat fedeztek fel és tapasztaltak meg, megtanulták ezeket módosítani és beépíteni a tanórákba.
Hétfőn sok jégtörő és bemutatkozó játékot próbáltak ki, mint a Név és mozdulat, a Keveredj el zenére vagy a Döntések. Ezek segítenek a csoporttagok feloldódásában, aktiválják a testet és az elmét egyszerre, így segítik elő a ráhangolódást, az egymásra figyelést.
Kedden improvizációs gyakorlatokat tanultak. Először a tárgyak szerepét vizsgálták a tanításban, azt, hogy hogyan tehetik hatékonyabbá az improvizációt apró hétköznapi tárgyak segítségével. Ezután a légzéssel, a mozgással, majd szerepjátékok által gyakorolták a spontán válaszadást, játékot.
A folyamatdráma volt a következő nap témája. A résztvevőknek a folyamatdráma lépcsőzetes felépítését kellett megérteniük, hogy mit jelent egy karakter kidolgozása, és ehhez milyen eszközöket használhatnak. A karakterből hogyan léphetnek tovább egy improvizált jelenet felé például az Állóképek vagy a Forró szék gyakorlat segíségével.
Történetmondással kapcsolatos játékokat játszottak csütörtökön, melyek hatékonyan fejlesztik a kommunikációs készségeket, a spontán válaszkészséget. Az Egyszerre csak egy szót játék alatt például egy nagyobb csoport együtt talál ki egy történetet úgy, hogy mindenki csak egy-egy szót mondhat ki egyszerre. A gyakotlat a koncentrációt és az alkalmazkodást is erősíti.
Pénteken a képzés résztvevői kidolgozták és bemutatták a saját óratervüket, majd a tevékenységeket kiértékelő és összefoglaló gyakorlatokkal búcsúztak.
A tanfolyamon értékes tanulási tevékenységeket sajátítottak el, miközben megoszthatták egymással eltérő tapasztalataikat és ismereteiket. emellett pedig volt lehetőségük Írország néhány nevezetességét is megismerni.
Organizăm din nou concursul regional de competențe lingvistice în limba română, pentru elevi maghiari NON RECUSO LABOREM!, EDIȚIA a II-a, la data de 28 mai 2025, ora 10.00.