Beszámoló az Irinyi János Kémiaverseny döntőjéről

2026-04-12

2026. április 10–12. között került megrendezésre az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny magyarországi döntője, amelynek ezúttal a Pécsi Tudományegyetem adott otthont. A rangos megmérettetésen több mint kétszáz diák vett részt. 

Beszámoló az Irinyi János Kémiaverseny döntőjéről
Erdélyt hét középiskolás tanuló képviselte, közülük három diák a Márton Áron Főgimnázium tanulója:
  • Tamási Ádám (9.C),
  • Bálint Zalán (10.C),
  • Vitos Dorka (11.C).
Külön büszkeség számunkra, hogy a hét erdélyi résztvevőből három iskolánkból jutott a döntőbe, ráadásul a 9–11. évfolyam mindegyikét képviselve.
Tanulóink három fordulón keresztül jutottak el idáig.
Felkészítő tanáraik Bilibók Katalin tanárnő (Vitos Dorka), valamint Oltean Éva tanárnő (Tamási Ádám és Bálint Zalán), aki a verseny ideje alatt a csapat kísérőtanáraként is jelen volt.
Diákjaink mind az elméleti, mind a gyakorlati fordulóban szépen helytálltak. Bár dobogós helyezést nem értek el, az összesített rangsorban mindannyian előkelő helyen végeztek, méltón képviselve iskolánkat.
Hálásan köszönjük a Márton Áron Alapítvány és az EMT támogatását, amely lehetővé tette a verseny több fordulóján való részvételt.
Concurs Non recurso laborem!
2025-04-12

Organizăm din nou concursul regional de competențe lingvistice în limba română, pentru elevi maghiari NON RECUSO LABOREM!, EDIȚIA a II-a, la data de 28 mai 2025, ora 10.00.