A tanügyminiszter köszöntötte...

2014-04-09

2014. április 7- én, a Tudj többet, légy jobb hét keretén belül került megrendezésre tizenkettedik alkalommal a „Carte frumoas?, cinste cui te-a scris” című országos román verseny. Mint köztudott, a verseny magyar tannyelvű iskolák tanulóinak, magyar anyanyelvű diákoknak szól és Sturzu Maria, a Márton Áron Gimnázium román szakos tanárnője álmodta meg.

Az idei versenyen több, mint 300tanuló vett részt Kovászna-, Maros-, valamint Hargita megyéből. Néhány tanuló Bákó megyei lakhellyel rendelkezik, azonban a három megye valamelyik iskolájának diákja.

A román tanügyminisztérium által elismert verseny 49 díjazott diákja Bukarestbe utazott április 13- án, virágvasárnap, ahol meglátogatta a Viktória palota különböző gyűléstermeit.

Mindannyiunk meglepetésére váratlanul betoppant Románia aktuális tanügyminisztere, Remus Pricopie, aki kizárólag azért érkezett a a palotába, hogy átadhassa versenyünk nyerteseinek díjait.

A tanügyminiszter örömmel köszöntötte a versenyt, annak megálmodóját, Maria Sturzu-t, iskolánk romántanárát, gratulált a diákoknak, azok felkészítő tanárainak, valamint reményét fejezte ki a résztvevők létszámának jövőbeli növekedését illetően.

            Ezt követően a verseny nyertesei és kísérőik a Grigore Antipa múzeum állandó kiállítását tekinthették meg.

 

Fazakas Edith romántanár

Erasmus +, Job shadowing, Dunaszerdahely 𝟮𝟬𝟮𝟰-𝟭-𝗥𝗢𝟬𝟭-𝗞𝗔𝟭𝟮𝟭-𝗦𝗖𝗛-𝟬𝟬𝟬𝟮𝟭𝟮𝟱𝟳𝟬
2025-06-11

Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.

Hódmezővásárhelyi diákok a Főgimnáziumban
2025-06-10

2025. június 6-án a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A csoportnak Borbé Levente könyvtárosunk mutatta be a Márton Áron Főgimnázium épületét, történelmét.

Hallasz?
2025-06-09

A Márton Áron Főgimnázium első iskolai musicalje, a „Hallasz?" a diákok belső problémáira világít rá egy új nézőpontból.