“Adj király katonát!”

2015-02-20

2015. február 19-én immár harmadszorra szervezte meg az EMI az “Adj király katonát!” elnevezésű versenyt iskolánkban.

A résztvevők I-IV. osztályos diákok voltak, akik nagyon ügyesen készültek a megmérettetésre. Az idén az volt a feladat, hogy magyar meséket olvassanak és tanuljanak meg. Az eseményen 19 diák vett részt, akik csapatokba szerveződve próbálták a lehető legjobbat kihozni magukból. Összesen nyolc csapat alakult ki a különböző iskolákból érkező kisiskolásokból (a Petőfi Sándor, József Attila es Nagy Imre általános iskolákból), így nem csak az úgy nevezett “fair play” lépett érvénybe, hanem rávették a gyerekeket az ismerkedésre és a csapatmunka fejlesztésére is. A gyerekek számára előkészített feladatok a kisdiákok kreativitására és tudására alapozott. A a legkitűnőbb versenyzők könyvjutalomban részesültek, de mindenki kapott részvételi diplomát és csokit. A rendezvényen a versenyzők szülei is részt vettek, figyelemmel követve gyerekeik sikereit vagy az esetleges kudarcokat is.

A vetélkedőn szervezői (Klemencz Ingrid, Straf Abigél, Máté Tamás, Albert Levente, Görbe Attila, Fülöp István, Nagy Hunor) és a zsűri (Tőke Renáta, Imecs-Attila, Balog Szabolcs) köszönetet mondanak ezúttal is Ercse Editnek (a S.M.G. X. osztályos tanulólya), aki lehetővé tette a rendezvény megvalósítását és persze külön köszönet a Márton Áron Gimnázium igazgatóságának, aki biztosította az elmúlt három évben a helyszí           nt.

            Végeredményben a diákok és a rendezők is kellemes programon vettek részt részt és reméljük, hogy a következőkben is lesznek majd hasonló rendezvényeink.

Balog Szabolcs X.F 

Erasmus +, Job shadowing, Dunaszerdahely 𝟮𝟬𝟮𝟰-𝟭-𝗥𝗢𝟬𝟭-𝗞𝗔𝟭𝟮𝟭-𝗦𝗖𝗛-𝟬𝟬𝟬𝟮𝟭𝟮𝟱𝟳𝟬
2025-06-11

Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.

Hódmezővásárhelyi diákok a Főgimnáziumban
2025-06-10

2025. június 6-án a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A csoportnak Borbé Levente könyvtárosunk mutatta be a Márton Áron Főgimnázium épületét, történelmét.

Hallasz?
2025-06-09

A Márton Áron Főgimnázium első iskolai musicalje, a „Hallasz?" a diákok belső problémáira világít rá egy új nézőpontból.