Csendőrök lehettünk egy napra

2015-06-11

A csíkszeredai csendőrfelügyelőség, 2015.06.11-én nyílt napot tartott, amelyre a Márton Áron Gimnázium is meghívást kapott. Iskolánkból hét tanuló döntött úgy, hogy részt vesz az eseményen: Balló Hunor, Bartis Szabolcs, Bodo Róbert, Czirják Tihamér, Gergely Alpár, Kelemen István és Lakatos László személyében.

Csendőrök lehettünk egy napra

Csütörtök reggel 8.30-kor nagy kíváncsisággal érkeztünk meg a megyei csendőrfelügyelőség székhelyére, ahol még három iskolából voltak jelentkezők a programra: a Nagy István Művészeti Szakközépiskola, a Kájoni János Szakközépiskola és az Octavian Goga Főgimnázium tanulói. Összesen tizennyolcan gyűltünk össze. Ez után következett számunkra a legizgalmasabb dolog, hogy magunkra ölthettük a csendőri egyenruhát. A civil életből a csendőrség világába kerültünk. Lehetőségünk nyílt megtekinteni az állomány gépparkját, bevetési eszközeit, majd a parancsnok utasítását követve beszálltunk a csendőri autóba és az egykori Hargita Szálló laktanyaépületében a belügyi szervezet felépítéséről, szerepéről és feladatairól tanulhattunk érdekes, fontos dolgokat, amelyek a csendőri pálya elemeit képezik. Folytatva csendőri utunkat, az Erőss Zsolt Sportaréna parkolójában megszemlélhettük a különleges bevetési egység elfogási akcióját. Egy olyan elfogási akciót tekinthettünk meg, amelyet csak filmben láttunk, ennek részeit képezte az üldözés, a fegyverhasználat, a védelem és a bilincshasználat. Az akciót követően két csoportra osztottak és megtanították, hogy hogyan kell helyesen a következő parancsokat végrehajtani: ‘’Jobbra át – Balra át! ‘’ ‘’Vigyázz – Pihenj – Sorakozz!’’ Érdekes módszereket, szabályokat sajátíthattunk el. Utolsó célként Hargitafürdő felé vettük az irányt, ahol megismertük a csendőrség hegyi alakulatának mindennapjait. A hegyi alakulat felvigyázása mellett egy rövid járőrözésben lehetett részünk a Miklós és a Kossuth-sziklánál. Pontos információkat nyújtottak, bemutatták, hogy hogyan kell felmászni egy sziklára. Csapatunkból Bodo Róbert ki is próbálta ezt a műveletet: felmászott a Kossuth-sziklára. Ez az élményekben gazdag, zsúfolt nap Csíkszeredában ért véget, ahol emlékokleveleket vehettünk át, hogy igenis egy napig csendőrök voltunk.

Örülünk, hogy részt vettünk ezen a nagyszerű programon, mert lehetőségünk adódott megismerni a csendőri hivatást és olyan információkat sajátítottunk el, amelyek meghatározók lehetnek, ha a továbbiakban a csendőri vagy rendőri pálya mellett döntenénk és abban az irányban folytatnánk tanulmányainkat.

 

Bartis Szabolcs, XI B

Erasmus +, Job shadowing, Dunaszerdahely 𝟮𝟬𝟮𝟰-𝟭-𝗥𝗢𝟬𝟭-𝗞𝗔𝟭𝟮𝟭-𝗦𝗖𝗛-𝟬𝟬𝟬𝟮𝟭𝟮𝟱𝟳𝟬
2025-06-11

Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.

Hódmezővásárhelyi diákok a Főgimnáziumban
2025-06-10

2025. június 6-án a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A csoportnak Borbé Levente könyvtárosunk mutatta be a Márton Áron Főgimnázium épületét, történelmét.

Hallasz?
2025-06-09

A Márton Áron Főgimnázium első iskolai musicalje, a „Hallasz?" a diákok belső problémáira világít rá egy új nézőpontból.