Nemzetközi siker a Márton Áron Főgimnázium kutató diákjai számára

2017-04-07

A 2017. március 31 – április 1. közt a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban megszervezésre kerülő Tudományos Diákkörök XVII. Kárpát-medencei Konferenciájának (TUDOK) döntőjén iskolánkat három tanuló képviselte: Gyulai Kinga és Szakáli Eszter (szociológia), valamint Domokos Attila (történelem), akik a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium XI. B társadalomtudományok szakos diákjai. 

Nemzetközi siker a Márton Áron Főgimnázium kutató diákjai számára

A Gyulai Kinga – Szakáli Eszter kutatópáros először a 2016. december 2-4. közt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban otthont adó TUDEK (Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája) szociológia szekcióján mutatták be a „Migráció a szebb jövőért?” című kutatásuk eredményeit. A szekció zsűrije tudományos munkájukat I. díjban részesítette, amely lehetőséget biztosított számukra a múlt hétvégi TUDOK döntőjén való részvételre. Ugyancsak a TUDEK történelem szekciójában II. helyezést elérő Domokos Attila is részt vehetett a döntőn.

A diákok kutatásaik legújabb eredményeit a döntő társadalomtudomány, szociológia és közgazdaságtan szekcióján ismertethették, amellyel az I. díjat nyerhették el. A kutató diákok felkészítő-mentora és egyben kísérő tanára dr. Tódor Imre, a Márton Áron Főgimnázium társadalomtudományok szakos oktatója, volt. Kutatásuk célja a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium 11-12. osztályos tanulóinak tanulási célú mobilitással (aspirációk) összefüggő háttérváltozóinak a vizsgálata. Kvantitatív jellegű kutatásukhoz kérdőíves módszert alkalmaztak, majd az adatokat statisztikai program segítségével elemezték.    

Nagy öröm övezte azt a pillanatot, amikor a tanulók neveit a szekció I. díjasaiként szólították a díj átvételére. A díjnyertes tanulópáros az oklevelek, valamint az értékes könyvjutalmak mellett meghívást kaptak a káptalanfüredi nyári kutató diákok táborába, és a 2019-es OTDK-ra, továbbá 20 többletpontot a Magyarországon érvényes egyetemi felvételihez. Gratulálunk diákjainknak e rangos eseményen elért kiváló eredményhez és további sikereket kívánunk kutatói munkájukhoz!

IRIS Őszi Szavalóverseny
2025-12-04

November 27-én XIII. alkalommal került megszervezésre a Joannes Kájoni Szakközépiskola által az IRIS Őszi Szavalóverseny magyar és román nyelv szekcióban.

Nemzetközi olimpikonok díjazása
2025-12-03

2025. december 3-án, szerdán az Oktatási és Kutatási Minisztérium ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös év nemzetközi versenyein kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat. A rendezvénynek a bukaresti Országos Gyermekpalota (Palatul Național al Copiilor) adott otthont, ahol a díjátadót színvonalas, zenés-táncos gyerekprodukciók színesítették.

Első helyezés a Perpatvar vitaversenyen
2025-11-26

2025. november 24-én került sor a VI. MIÉRT Perpatvar vitaverseny területi, CSTIT (Csík Terület Ifjúsági Tanácsa) által szervezett fordulójára.