Arany János üzenetei Csíkszeredában

2017-11-28

2017. november 27-én, hétfőn a Versek szódával produkció Arany János üzenetei című rendhagyó irodalomórájával látogatott el iskolánkba a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.

Arany János üzenetei Csíkszeredában

A gimnázium dísztermében tartott egyórás verses-zenés, vetítéssel egybekötött előadás keretében Bíró Gergely, a Magyar Napló folyóirat főszerkesztő-helyettese Lövétei Lázár László József Attila-díjas költővel, a Székelyföld című folyóirat főszerkesztőjével beszélgetett, aki arról vallott, hogy miként lett Arany-mániás, illetve hogy milyen koncepció szerint állt össze Arany-versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz című kiskönyve (Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2009), amely a költő kevésbé ismert verseit és Lövéteinek az azokról írt miniesszéit tartalmazza.

 

A Tóth János Gergely színművész által felolvasott költeményekkel tarkított műsorban fellépett Keleti András zenész, dalszerző, a colorStar zenekar frontembere és a Budapest Bár együttes egyik énekese, aki szintén Bíró Gergely kérdéseire válaszolt. A muzsikus a dalszerzés rejtelmeibe avatta be hallgatóságát, és arról beszélt, hogy miként zenésíthetők meg a költőóriás művei, illetve azok a zene révén miként vihetők közelebb a fiatalokhoz. Ezt követően A világ című, 1852-ben keletkezett verset adta elő. Utolsó szakaszát a közönség az előadóval énekelte:

 

„Részeg ember ez a világ:

Ötször, hatszor egy nyomba hág;

Kész ugorni hegyen-völgyön

S felbukik a síma földön.”

 

Tekintettel arra, hogy a Versek szódával tehetségkutatással is foglalkozik, azok a diákok, akik verset, novellát, esszét vagy más műfajban írnak, névvel, e-mail címmel, születési dátummal és az iskola nevével ellátott borítékba tett alkotásaikat bedobhatták az Aranyzsákba. A Budapestről érkezett művészek – akiket Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke is elkísért – azt ígérték, hogy a legkiemelkedőbb szövegek íróival felveszik a kapcsolatot, hasznos tanácsokkal látják majd el őket, és irodalmi fórumokon való publikáláshoz is segítik.

 

A Kultúrvonal Produkciós Iroda szervezésében létrejött rendhagyó irodalomórát a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

A rendezvény házigazdája Varga László igazgató és a Márton Áron Főgimnázium Magyar Nyelv és Irodalom Katedrájának a munkaközössége volt.

http://www.versekszodaval.hu/

 

Borsodi L. László

Erasmus +, Job shadowing, Dunaszerdahely 𝟮𝟬𝟮𝟰-𝟭-𝗥𝗢𝟬𝟭-𝗞𝗔𝟭𝟮𝟭-𝗦𝗖𝗛-𝟬𝟬𝟬𝟮𝟭𝟮𝟱𝟳𝟬
2025-06-11

Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.

Hódmezővásárhelyi diákok a Főgimnáziumban
2025-06-10

2025. június 6-án a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A csoportnak Borbé Levente könyvtárosunk mutatta be a Márton Áron Főgimnázium épületét, történelmét.

Hallasz?
2025-06-09

A Márton Áron Főgimnázium első iskolai musicalje, a „Hallasz?" a diákok belső problémáira világít rá egy új nézőpontból.