Kiválóság-díjak iskolánknak,diákjainknak és tanárainknak 2017-ben is !

2017-12-20

Az idén a  két évvel ezelőtti helyszínen, a Parlament impozáns épületének „C.A. Rosetti” termében került sor az elmúlt tanév nemzetközi versenyein kitűnt diákok díjazására,2017 december 19-én Bukarestben.

Kiválóság-díjak iskolánknak,diákjainknak  és tanárainknak 2017-ben is !

Az eseményen jelen volt Liviu Pop közoktatási miniszter, valamint Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter és Kovács Irén Erzsébet, a kisebbségi oktatásért felelős  államtitkár is.

Az ünnepségre a nemzetközi versenyeken is bizonyító  iskolákból hívtak meg diákokat, tanárokat és igazgatókat, akik kiválósági oklevelet, illetve-az utóbbiak kivételével- pénzjutalmat vehettek át. A Hargita megyei küldöttségből az idén sem hiányoztak  a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium képviselői,ezúttal a Nemzetközi Magyar Középiskolai Matematika Verseny díjazottjai, Péter István XI.E és Petres Sára XII.E osztályos diákok,valamint Tamási Csaba felkészítő tanár és Varga László, az iskola igazgatója kaptak meghívást az ünnepségre.

Jó érzés volt újra lehetőséget kapni felmenni a fővárosba a rangos rendezvényre és együtt örülni az elismerésnek, az egész ország nyilvánossága előtt.

 

V.L.

Erasmus +, Job shadowing, Dunaszerdahely 𝟮𝟬𝟮𝟰-𝟭-𝗥𝗢𝟬𝟭-𝗞𝗔𝟭𝟮𝟭-𝗦𝗖𝗛-𝟬𝟬𝟬𝟮𝟭𝟮𝟱𝟳𝟬
2025-06-11

Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.

Hódmezővásárhelyi diákok a Főgimnáziumban
2025-06-10

2025. június 6-án a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A csoportnak Borbé Levente könyvtárosunk mutatta be a Márton Áron Főgimnázium épületét, történelmét.

Hallasz?
2025-06-09

A Márton Áron Főgimnázium első iskolai musicalje, a „Hallasz?" a diákok belső problémáira világít rá egy új nézőpontból.