Kiválóság – díjak 2018-ban is!

2019-01-08

Új helyszínen, a bukaresti Műszaki Egyetem impozáns Új aulájában került sor az elmúlt tanév nemzetközi versenyein kitűnt diákok díjazására, 2018 december 20-án, közvetlenül a karácsonyi szünidő kiadása előtt.

Kiválóság – díjak 2018-ban is!

Az eseményen jelen volt Ecaterina Andronescu oktatási miniszter, egyben a házigazda intézmény rektora és Kovács Irén Erzsébet, a kisebbségi oktatásért felelős  államtitkár is. Az ünnepségre a nemzetközi versenyeken is bizonyító  iskolákból hívtak meg diákokat, tanárokat és igazgatókat, akik kiválósági oklevelet, illetve-az utóbbiak kivételével- pénzjutalmat vehettek át. A Hargita megyei küldöttségből az idén sem hiányoztak  a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium képviselői, ezúttal a Nemzetközi Magyar Középiskolai Matematika Verseny díjazottjai, Péter István (XI.E) és Bartis Zsolt , a volt XII.E osztály 2018 nyarán végzett diákja, továbbá az Apáczai Csere János  Nemzetközi Magyar Irodalmi Verseny díjazottja, Péter Katalin(XI.F), valamint Bara Katalin, Páll R.Olga, Tamási Csaba felkészítő tanárok és Varga László, az iskola igazgatója kaptak meghívást az ünnepségre. Köszönjük a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnek, hogy megoldotta küldöttségünk utaztatását a fővárosba, lehetővé téve részvételünket ezen az országos jelentőségű ünnepségen!

IRIS Őszi Szavalóverseny
2025-12-04

November 27-én XIII. alkalommal került megszervezésre a Joannes Kájoni Szakközépiskola által az IRIS Őszi Szavalóverseny magyar és román nyelv szekcióban.

Nemzetközi olimpikonok díjazása
2025-12-03

2025. december 3-án, szerdán az Oktatási és Kutatási Minisztérium ünnepélyes keretek között díjazta a 2025-ös év nemzetközi versenyein kiemelkedő eredményeket elért tanulókat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat. A rendezvénynek a bukaresti Országos Gyermekpalota (Palatul Național al Copiilor) adott otthont, ahol a díjátadót színvonalas, zenés-táncos gyerekprodukciók színesítették.

Első helyezés a Perpatvar vitaversenyen
2025-11-26

2025. november 24-én került sor a VI. MIÉRT Perpatvar vitaverseny területi, CSTIT (Csík Terület Ifjúsági Tanácsa) által szervezett fordulójára.