Erdélyi szintű sikerek matematikából

2019-03-03

Iskolánk idén is képviseltette magát a hagyományosan megrendezésre kerülő Erdélyi Magyar Matematika Versenyen (XXIX. EMMV), ami tavaly óta Országos Magyar Matematikai Olimpiává (II. OMMO) nőtte ki magát. A négynapos rendezvényt a szatmárnémeti Kölcsey Ferencz Főgimnázium szervezte 2019. február 28-március 3 között, és az iskola vezetőségének illetve tantestületének köszönhetően színvonalas, remek szervezésű versenyen vehettünk részt. A versenyre a január 26-án Székelyudvarhelyen szervezett megyei fordulóról 13 tanulónk jutott tovább az erdélyi fordulóra, ebből 11 tanuló ért el szép eredményeket, ezzel az összes erdélyi középiskola közül vezető helyre került az iskolánk ezen a versenyen. 

Erdélyi szintű sikerek matematikából

Szokásosan kétféle díjazásban részesültek a tanulók, részben minisztériumi (MEN), részben EMMV díjakban. Az eredményeink a következők (mindannyian továbbjutók a verseny nemzetközi szakaszára):

IX. osztályban: Jánó Róbert (IX. E) MEN és EMMV I. díj; Lázár Róbert Vencel (IX. E) EMMV dicséret.

X. osztályban András Zsolt (X. E) MEN és EMMV I. díj; Mátyás András MEN dicséret és EMMV II. díj.

XI. osztályban Egri Csongor (XI. E) MEN és EMMV dicséret; György Zoltán (XI.E) EMMV dicséret.

XII. osztályban Péter István (XII. E) MEN és EMMV I. díj; Kozman Botond (XII. E) MEN dicséret és EMMV III. díj; Rancz Máté (XII. E) MEN dicséret és EMMV III. díj; Jimon Lucian Daniel (XII. F) EMMV dicséret; Márton Vazul (XII. E) EMMV dicséret.

Gratulálunk és hasonló sikereket kívánunk a verseny nemzetközi fordulóján 2019. áprilisában Marosvásárhelyen!

 

Páll R. Olga kisérőtanár

Erasmus +, Job shadowing, Dunaszerdahely 𝟮𝟬𝟮𝟰-𝟭-𝗥𝗢𝟬𝟭-𝗞𝗔𝟭𝟮𝟭-𝗦𝗖𝗛-𝟬𝟬𝟬𝟮𝟭𝟮𝟱𝟳𝟬
2025-06-11

Június 2–6. között Máthé Emőke és Kolozsváry Katalin angoltanárok az Erasmus+ program keretében szakmai látogatáson vettek részt Dunaszerdahelyen, Szlovákiában.

Hódmezővásárhelyi diákok a Főgimnáziumban
2025-06-10

2025. június 6-án a hódmezővásárhelyi Domokos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola VII. osztályos tagozata látogatott el hozzánk. A csoportnak Borbé Levente könyvtárosunk mutatta be a Márton Áron Főgimnázium épületét, történelmét.

Hallasz?
2025-06-09

A Márton Áron Főgimnázium első iskolai musicalje, a „Hallasz?" a diákok belső problémáira világít rá egy új nézőpontból.