Ady Endre költeményeiből összeállított műsort, közöttük Reinitz Béla által megzenésített verseket mutatott be a díszteremben Zorkóczy Zenóbia színésznő, akinek előadását Kovács Réka kísérte zongorán. Az eseményen a XI. filológia, valamint az öt végzős osztály diákjai vettek részt 2010. október 20-án, házigazdája pedig Varga László igazgató volt.

" /> Ady Endre költeményeiből összeállított műsort, közöttük Reinitz Béla által megzenésített verseket mutatott be a díszteremben Zorkóczy Zenóbia színésznő, akinek előadását Kovács Réka kísérte zongorán. Az eseményen a XI. filológia, valamint az öt végzős osztály diákjai vettek részt 2010. október 20-án, házigazdája pedig Varga László igazgató volt.

" />

Szeretném, ha szeretnének

2010-10-20

Ady Endre költeményeiből összeállított műsort, közöttük Reinitz Béla által megzenésített verseket mutatott be a díszteremben Zorkóczy Zenóbia színésznő, akinek előadását Kovács Réka kísérte zongorán. Az eseményen a XI. filológia, valamint az öt végzős osztály diákjai vettek részt 2010. október 20-án, házigazdája pedig Varga László igazgató volt.

Szeretném, ha szeretnének
Innovatív módszerek az oktatásban
2026-08-04

2026. július 13-17. időszakban vett részt iskolánk informatika tanára, Csonta Ildikó az „Innovative Approaches to Teaching” megnevezésű képzésen Prágában. (Erasmus+ program, 2025-1-RO01-KA121-SCH-000331701)

A Márton Áron Egyesület támogatása
2026-06-18

Hálásan köszönjük mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 3,5%-át a Márton Áron Egyesület javára ajánlották fel. Támogatásuk révén továbbra is diákjaink javát szolgáló oktatási, kulturális és közösségi programokat valósíthatunk meg.